Valami hiányzik

Fura világ ez a mai. Valahogy hiányzik az egymás iránti tisztelet. Lehet, hogy burokban nőttem föl, és a szüleim igyekeztek minden negatívumtól megóvni, így aztán naív maradtam. Egy faluban pedagógusok gyerekének lenni csodás dolog volt akkoriban. Tisztelték, szerették, úgy érzem, nagyra tartották őket. Nekem ez felemelő volt, és otthon még az a mai napig is.

Én is pedagógus lettem. Valahogy nincs is más választása az embernek, ha ilyen családban szocializálódik. Legalábbis nem nagyon volt kitekintésem a világra, mi mást lehetne csinálni. Jó volt így. Most növök fel. Talán már felnőtt is vagyok. Fura, de még mindig keresek valamit. Még mindig tudni szeretném, mi másban vagyok jó. Mi lett volna, ha...

Egy szó mint száz, a légkör hiányzik. Amiben felnőttem. A tisztelet, szeretet, kedvesség, bizalom. Örök álmodozóként hiszem, hogy egyszer megtalálom.

Ne hagyd a gyereket figyelmen kívül szabadidejében sem!

Szaladgáló, nevető, bicikliző gyerekek, felhőtlen gyerekkor. Ugyanakkor: szemetelő, káromkodó ifjúság.

Egyre többet tapasztalom lakókörnyezetemben a fenti jelenséget. Örül a szülő, hogy nem a gép előtt ül a gyerek, vagy a tabletjét, telefonját nyomkodja. Vajon meggyőződik-e arról, hol, milyen körülmények között tölti szabadidejét? Nagyrészt nem. Ez a világ már nem az a világ, amiben mi, jelenlegi szülők felnőttünk. Autók hada megy az utakon, kis figyelmetlenséggel megtörténhet a baj. Vajon nem zavarja-e az épp kisgyermekét altatni készülő anyukát a délutáni kiabálás? Vagy a mások kapuja előtt játszás miatti kutyaugatás? A késő estig (értsd 10 óra) tartó felügyelet nélküli játék? Hallgatom, miket beszélnek, szörnyülködök. Káromkodást hallok, egymással is csúnyán beszélnek, durva szavakkal jellemzik a másikat. Ki-kiszólok, kérem, hogy ne tapossák el az ültetett növényeket.

Néha, csak néha, icipicit menjünk utánuk, lessük meg, hol és mit csinálnak, fontos az is, hogy kivel. Ahogy nem árt azt is figyelemmel kísérni, miről beszélnek, mikor a szobájukban játszanak. Vagy időnként belekukkantani a telefonjukba, hisz az internet veszélyei, a közösségi oldalakon lévő jelenlét, a csetelés ezer újat, ám adott esetben kellemetlenségeket is okozhat.

Felelősséggel neveljük gyermekeinket!

A feketepont, az egyes és a házi feladat esete

Mindig nagy kérdés: adjunk-e házi feladatot? Hol egyik, hol másik oldalon állok. Nem ragaszkodnék hozzá, a követelményrendszer elsajátítása végett azt érzem, jó, ha otthon is próbálkozunk. Próbálkozunk, így szoktam nevezni, ezt mondom a gyerekeknek is: foglalkozz vele, mert csak akkor jössz rá, megértetted-e az anyagot. Ha igen, csúcs vagy, ha nem, következő órán térjünk vissza rá.

Hogy ezt értékelni kell-e... őszintén? Nem. Saját érdeke. Iskolában a 11 év feletti korosztállyal foglalkozom, a Stúdióban gyakorlatilag bárkivel, de ott nem ekkora súlyozású a házi feladat kérdése. 11 év felett már meg kell értenie a gyereknek, hogy neki fontos, hogy gyakorol-e otthon. Nevezzük gyakorlásnak a házit! Az én szemszögemből.

Jegyzem, de leginkább a szülő felé szánom értesítésnek, ha nem készül el az otthonra szánt feladat. Részemről ez a "büntetés". Sokkal fontosabb a jutalmazás. Ott sem elsősorban a pirospont, matrica, csillag, kisötös és társai, hanem a biztatás, a dicséret, hogy látod, meg tudod csinálni, igenis, képes vagy rá!

Szerencsés vagyok, mert az iskolában is, csakúgy, mint a Stúdióban, kis csoportokban taníthatok, így sokkal több idő marad egy-egy tanulóra, az egyéni differenciálásra. Amikor közel kerülnek hozzám diákjaim, kölcsönös lesz a bizalom, már nem kérdés az sem, elkészíti-e a házi feladatot, ha kap. Néha azt érzem, bár keményen meg kell küzdeni egynek-másnak a nyelvvel, mégis miattam, a tőlem kapott pozitív megerősítések miatt megcsinálják, ahogyan órán sem adják fel a gondolkodást, játékot.

Tábor és kalandjaim az idei szervezéssel

Arról, hogy mennyi energiát emészt fel egy tábor szervezése, nem sokat írnék, csak címszavakban, jegyzetként egy összefoglalót készítek:

- szállásfoglalás (bevált helyem van a Zemplénben, fel nem cseréném másra)
- buszárajánlat
- program előkészítése
- országos szintű pályázat beadása
- helyi pályázat beadása
- tábor hirdetése (jelen esetben az iskolában)
- közösségi oldalon létrehozott csoport kezelése
- kapcsolattartás és folyamatos kommunikáció a kísérő kollégákkal
- a tábor díjának kezelése
- szükséges anyagok beszerzése (itt is próbálok környezettudatos lenni, rengeteg anyagot újrahasznosítok, kedvencem a chips-es rollnikból előállított tábori emlék)
- miután a tábor lezajlott, beszámolók készítése, újságcikk megírása, pályázati elszámolások.

Dióhéjban.

Erre természetesen nem jár óra- és semmiféle más kedvezmény, a meglévő óráim mellett csinálom, nyári szabadságom egy részét a fentiekben felsoroltakra és gyerekfelügyelet mellett izgalmas szórakoztatásra és játékra áldozom fel. Nevezhetjük áldozatnak, de valójában örömteli, hiszen a gyerek nagyon hálás tud ám lenni! Nem, erre külön fizetést sem kapunk, csak a gyermeki szeretet és felszabadultság a fizetségünk. Akkora erő, ami végighajt minket ezen a pályán.

Idei táborozásunk kissé kalandosra sikerült, persze az eddigiek is a gyerekek szempontjából, hisz ez volt a cél. Jelen esetben azonban a szervezés kapcsán kellett megküzdenem egy sor, eddig nem ismert akadállyal. Utolsó napokban került ki, hogy nem tudnak elegendő szállást biztosítani, vagyis nem abban az elosztásban, ahogy kértem. Buszvezetőnket, aki végig velünk tart, egy másik falucskába kellett elszállásolnom. Ez egy újabb adag megpróbáltatást eredményezett, mert nem volt megfelelő az út minősége, amin a buszt járatnia kellett naponta, hogy közben minket is ki tudjon szolgálni, és bizony az eddig szolgálatkész sofőr megmutatta elégedetlen arcát is, ami miatt sokkal több energiámba került a gyerekek előtt lazának és gondtalannak mutatkozni.

Ami pedig megfejelte az egészet, az az elutazás napjára kért étkezés volt. A reggelinél vártam az ebédre megrendelt hideg élelemcsomagokat, de egy adminisztrációs hiba miatt, amit nem én követtem el, nem érkezett meg. Kisebb harcomba került, mire bebizonyítottam, hogy a hiba nem az én gépezetemben van (szerencsére írásos nyoma volt), majd a hazautunk egyik állomására utánunk hozták a sebtiben elkészített szendvicseket, vizet is.

Épen, egészségesen és elégedetten szállítottam haza szüleikhez a gyerekeket, táborunk elérte célját. Célkitűzésünk: a nyelvtanulás és a nemzetiségi hagyományok ápolása is megvalósult. Ez a bejegyzés pedig nagyon jó összefoglaló és áttekintés saját magamnak is a szervezéssel, lebonyolítással töltött egy év áttekintésére.

A tanár a nyári szünetben

 

Egy évekkel ezelőtti bejegyzésemben írtam, hogy a legjobb gondolatok takarítás közben jönnek. Kiegészítem: a főzés ugyanúgy alkalmas magvas gondolatok kidolgozására.

A csirke most pihen (mert a fentiekben említett gondolatokat leültem megírni, elvan az a csirke, meg fog várni), a máj már sül. Ilyenek egy általános iskolában tanító tanár nyári mindennapjai? Részben. Rugalmasan osztja be a napjait ilyenkor. Nem teljesen láblógatós a helyzet, mert most például esetemben nyakamon egy beszámoló leadási határideje az általam szervezett nyári táborról. Meglesz. Azonban két éhes gyermek vár most rám. Emiatt szuper a helyzetem: nem kell azon gondolkodnom, hogy oldom meg utódaim elhelyezését a szünidőre. Ők éppen már nem is olyan kicsik, de azért elkel a felügyelet.

Miután már illatos majoránnafelhő lebeg a lakásban, arra is rájövök, hogy nyáron tényleg messze a legjobb dolgom van mindenki másnál, beszámoló, tábor ide vagy oda. Reggelente akkor kelek, amikor szeretnék, este akkor fekszem, amikor akarok. Nincs számonkérés, nincs dolgozat, amit javítsak, nem kell a másnapi órákra készülni, tanmenetet még korai lenne írni, adminisztrációra sem kényszerülök, nincsenek újabb iskolai feladatok, versenyek, felkészítések, és a feletteseim is tiszteletben tartják, hogy én bizony most vagyok szabadságon. Egyébként ők is.

Hazatérve az egy hetes nyaralásból kipihent vagyok, tettre kész.Gondolataim időnként a nyári külföldi továbbképzésen járnak, iskolakezdés előtte egy héttel. Nagyon jó inspiráció lesz az évkezdéshez. Igen. Nálunk szeptember az évkezdés. Akarom mondani, augusztus, mert nekünk akkor indul a munka. Ahogy a befejezés sem akkor van, amikor a gyerekeknek, két héttel tovább tart. Olyankor a meglehetősen lestrapált állapotunkban írunk bizonyítványt, készítjük a statisztikát, esetemben előkészítjük az egy hétig tartó táborozást is. (Ez utóbbi megér egy külön bejegyzést!) Ha ezen is túl vagyunk, véglegesen leharcolt állapotban - de ez csak a szemünk alatti karikán látszik, esetleg szemünk rángatózásán vagy vérnyomásunk ingadozásán - kezdjük elhinni, hogy jön a pihenés. Félreértés ne essék, a gyerekek számtalan örömteli percet okoznak nekünk, hovatovább az ő hálájuk, szeretetük hajt ezen a pályán minket, pedagógusokat. Na de aki nevelt gyerekeket szülőként, az pontosan tudja, hogy mennyi energiára van szüksége az embernek, hogy megközelítse a "jó szülő" kategóriát. Valahogy így van ez a jó tanár kategóriával is. Bár a nevelés mellett másik fő feladatunk az oktatás. Érdekes, nincs annyira a köztudatban, hogy nevelünk. Mindenki az oktatásra koncentrál, mert az a látványosabb. Sokszor akadnak ellentétek, amikor a szülő egy-egy büntetési megoldást nem tart célravezetőnek, és ennek hangot is ad. Jobban örülünk, ha ilyen esetben kérdez, hiszen azzal, hogy gyermeke iskolába jár, a nevelést megosztotta egy pedagógussal. A jutalmazás kapcsán nem szoktak ellentétek kialakulni. De nyáron ilyen sincs. Én azért nem tudok kibújni a bőrömből, figyelem a közelemben játszó ifjúságot, ha szükségesnek látom, közbeszólok, ebben sincs mindig köszönet. Akkor észhez térek, hogy ugyanolyan felnőtt vagyok, mint bárki más, lépjek már ki a szerepemből! Vissza a kertbe, a tévé elé, vagy a könyv mellé, amit olvasok. Legyek boldog, és elégedett, hisz szabadságon vagyok!

Egy lelkiismeretes tanár mindennapjai

Újra itt!

A bejegyzés címében olvasható jelzőt a napokban kaptam. :) Köszönöm!

Mi is történt tulajdonképpen? A Stúdióban egyre kevesebbet tudok tevékenykedni, mivel főállásom hatodik éve egy általános iskolában van, ami bőven ellát feladatokkal. Pont annyival, hogy így a családom mellett meg kellett hoznom azt a döntést, hogy a maradék szabadidőmet velük töltöm, hiszen ők a legfontosabbak. Valahol itt kezdődik a lelkiismeretesség, azt gondolom. Teljesen normális, hogy ez a rend, hozzáállás folytatódik a munkahelyemen is. Mindemellett folyamatosan képzem magam itthon és külföldön egyaránt. Újabb és újabb módszereket tanulok, amiket terveim szerint hamarosan a Stúdióban is kamatoztatni fogok. A következő "hároméves tervem" már alakulóban, zajlik a kidolgozás folyamata. Időnként fel-felbukkanok itt is, és hírt adok magamról, a tervezetről és egyéb érdekes momentumról.

Kellemes nyarat kívánok minden olvasónak!