Mindig nagy kérdés: adjunk-e házi feladatot? Hol egyik, hol másik oldalon állok. Nem ragaszkodnék hozzá, a követelményrendszer elsajátítása végett azt érzem, jó, ha otthon is próbálkozunk. Próbálkozunk, így szoktam nevezni, ezt mondom a gyerekeknek is: foglalkozz vele, mert csak akkor jössz rá, megértetted-e az anyagot. Ha igen, csúcs vagy, ha nem, következő órán térjünk vissza rá.
Hogy ezt értékelni kell-e... őszintén? Nem. Saját érdeke. Iskolában a 11 év feletti korosztállyal foglalkozom, a Stúdióban gyakorlatilag bárkivel, de ott nem ekkora súlyozású a házi feladat kérdése. 11 év felett már meg kell értenie a gyereknek, hogy neki fontos, hogy gyakorol-e otthon. Nevezzük gyakorlásnak a házit! Az én szemszögemből.
Jegyzem, de leginkább a szülő felé szánom értesítésnek, ha nem készül el az otthonra szánt feladat. Részemről ez a "büntetés". Sokkal fontosabb a jutalmazás. Ott sem elsősorban a pirospont, matrica, csillag, kisötös és társai, hanem a biztatás, a dicséret, hogy látod, meg tudod csinálni, igenis, képes vagy rá!
Szerencsés vagyok, mert az iskolában is, csakúgy, mint a Stúdióban, kis csoportokban taníthatok, így sokkal több idő marad egy-egy tanulóra, az egyéni differenciálásra. Amikor közel kerülnek hozzám diákjaim, kölcsönös lesz a bizalom, már nem kérdés az sem, elkészíti-e a házi feladatot, ha kap. Néha azt érzem, bár keményen meg kell küzdeni egynek-másnak a nyelvvel, mégis miattam, a tőlem kapott pozitív megerősítések miatt megcsinálják, ahogyan órán sem adják fel a gondolkodást, játékot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése